CloudyaH

A tiroli metropolisban, Innsbrooklynben, az Alpok fővárosában születtem, óvodás koromtól Wildermiemingben, egy kis, álmos faluban nőttem fel, tehénkolompok, német turisták és a Hegyi doktor tévésorozat forgatásai között. Alig voltam egy méternél magasabb, amikor felfedeztem magamnak a zenét… Zeneiskolásként gitár-, hegedű-, zongora- és énekórákat kaptam, majd az innsbrucki Mozarteumban tanultam hangszeres zene pedagógiát.

Az egyetemi tanulmányaim alatt alapítottam az első zenekart, és elkezdtem saját dalokat írni. A képzésem elég klasszikus volt, és bár sok mindent szeretek a klasszikus zenében, soha nem éreztem magam 100%-osan otthon a klasszikus zenében a saját zenei kifejezésem szempontjából. A popzene akkoriban még kissé egzotikus volt az egyetemen, így eltartott egy ideig, mire rájöttem, mit is akarok valójában. Egy bécsi dalszerző workshop után azonban világossá vált – ezt akarom csinálni.

2011-ben tehát elindultam a nagyvilágba, Tirolból Angliába, hogy a British Academy of New Music és a University of Westminster hallgatója legyek („popular musician” diploma és BA „commercial music”). Maga a tanulmány utólag csak korlátozottan volt hasznos, a londoni időszak azonban annál inkább – open mic estéken szereztem első fellépési tapasztalatokat, sok nagyszerű zenésszel ismerkedtem meg, majd több zenekarban is játszottam.

Egy kissé meglepő mellékjegyzet: A hegedűm valójában csak azért jött velem Londonba, mert belefért a kézipoggyászba (egy új gitár volt az első befektetésem a dalszerzői karrierembe a Denmark Streeten, London Tin Pan Alley/zenebolt-központjában), de valójában azt gondoltam, hogy már nem igazán lesz rá szükségem. Azonban az összes zenekarban, amellyel Londonban játszottam, a hegedűm hirtelen a legkeresettebb eszközöm lett.

Körülbelül 150 londoni fellépés után 4 év alatt és az első felvételek pincérnőként dolgozva – őszintén szólva – egyszerűen elfogyott a pénzem. Ellentétben a tartományokból érkező zenekarokkal, akik talán nagy álmokkal és reményekkel érkeznek Bécsbe, az én döntésem, hogy Bécsbe költözöm, inkább kétségbeesett tett volt – ami azonban igazi áldásnak bizonyult.

Már az első bécsi hónapomban megismerkedtem egy egész hálózattal zenészekkel és „hasonló gondolkodású emberekkel”, akik havonta találkoztak, hogy támogassák egymást, megosszák a kapcsolataikat, dalokat írjanak, és hirtelen világossá vált, hogy a „zenéből megélni” egy valós, kézzelfogható lehetőség.

Az elmúlt években tehát több zenekarral is aktív voltam, koncerteztem Ausztriában, Horvátországban, Luxemburgban, Németországban és Csehországban, hegedültem baráti zenészek albumain, és fokozatosan több lábon álló zenésszé váltam.

2020 elején jött el az idő, elegendő kapcsolatot gyűjtöttem, és koncerteket foglaltam, hogy hivatalosan is megtegyem a lépést az önállóság felé. Két hónappal később jött az első lezárás. Azt hiszem, nem kell elmagyaráznom, mit jelent ez.

Bécsbe érkezése óta Claudia Heidegger több szempontból is aktív a zenei életben: sikeres szólókarriert épít, keresett kísérőzenész, tagja Shane Ó Fearghail „The Host” nevű zenekarának, és intenzíven dolgozik több duóprojektben baráti zenészekkel.
Szólókoncertjein nincs hangoskodás, mert a dalait meg kell hallgatni. Gitárt ragad, lehunyja a szemét, szinte megérinti a mikrofont, és énekelni kezd, halkan, de intenzíven, kiváló fingerpicking kísérettel. Dalai mélyen a lelkébe vezetnek, ahol félelmek, álmok és vágyak találkoznak, ahol a változás iránti igény harcol a biztonság illúziója ellen, és ahol nincsenek kifogások, ha a felelősségvállalásról van szó.